2021. augusztus 2., hétfő

Kilencedik nap - a nagy toscanai gurulás

 A kilencedik nap a szélsőségek napja volt. Előző nap nem sikerült Bologna-ba bejutnunk a forgalom miatt, ezért ma délről próbáltuk meg megközelíteni a várost Toscana felől. Ezért felmentünk Toscana hegyei közé (igen, hegyes :)) és begurultunk Bologna-ba. Azért így is sok tekerés és emelkedés jutott a mai napba. 

Viszont a mai célt nem sikerült teljesíteni, csak kb. 65 km-t (az óra is később indult). Reggel 7-kor indultunk a kempingből a Szani által kinézett toscanai hegyre, amit végül 1 órakor (!!!) öt óra autózás alatt találtunk meg. Totális eltévedések, félelmetes szűk hegyi kavicsos utak, ahonnan vissza kellett fordulnunk, mert életveszélyesek voltak. Itt a Google térkép is többször elkavart minket. Szóval a délelőtt totál szívás volt és ezt mindannyian nehezen viseltük. Főleg én, már kimerülten nagyon féltem, hogy ezeken a szűk hegyi utakon vezessek vissza. 

Szerencsére autóutuk végén valahol egy hegyi kis faluban találtunk egy igazi olasz kisboltot, ahol isteni kenyérlepény, prosciutto és cappuccino visszahozta belénk az életet. 

olasz reggeli ebédidőben egy eldugott kis hegyi faluban

Ám így a délelőtti bringázás elmaradt, csak 1 óra körül szálltak nyeregbe.

indulás valahonnan Toscana-ból

Onnantól könnyű volt a bringások útja, olyan gyorsan letekerték a 65 km-t Bologna-ig hogy mi Mártival egy rövid toscanai tájban való gyönyörködés után nem is tudtuk őket utolérni. 

20 perc pihenő a toscanai "dombok" között

Mentségünkre szóljon, a kis utakon 30-50-es sebhatárok és sok kamera van, ami Szaniéknál kattant is egyszer, de én nem voltam ilyen bátor 😂. 

A mai napon Zsuzsi is fáradt, kimerült volt, próbáltuk is rábeszélni egy kis extra pihenőre, de nem hagyta magát. Nagyon szívós és makacs lány, de tartunk attól, hogy ha nem méri fel a határait jól, baj lehet. De 16 éves kamasz, nehéz rá hatni no... 🤔 megy a saját feje után :)

No meg persze az apja után, aki minden este 1-2 órát tölt a következő nap megtervezésével, hogy a ma délelőttihez hasonló eltévedéseket elkerüljük :)

Bolognában csavarogtunk egy kicsit Mártival, amíg a bringások befutottak. Ilyenkor mi nem igazán a turista helyeket keressük, sokkal inkább csak érezni szeretnénk a hely hangulatát. 

Végül este 6 körül 65 km után befutottak a bringások is Bologna főterére, ahol már vártuk őket.

Ott aztán még egy rövid csavargás és egy cappuccino is belefért. Zsuzsit pedig, aki igazi Sherlock Holmes rajongó, elvarázsolta az utcai bolognai művészet :)

Este 7 körül mentünk vissza a kempingbe, felkészülni a következő, tizedik napra.
Fizikailag ez volt talán a legkönnyebb, ám lelkileg a legnehezebb napunk. Mindannyian kimerültek vagyunk már. Tavaly az északi-tengeri utunkon ezen a napon már célba értük és másnap indultunk haza. Most még 5 nap előttünk van, de szerencsére Márti tartja a lelket mindannyiónkban! 💓

💙💙💙

Mint tudjátok, nemcsak bringázunk! A bringaúttal egy jótékonysági adománygyűjtésünk is folyik, amivel 3 autista iskolai csoportnak és 11 auti lakóotthonnak gyűjtünk támogatást. Végtelenül boldogak lennénk, ha Dani, Marci és Csongi osztályának és a lakóotthonoknak kerekebbé tehetnénk egy kicsit a világot. Nem csak óriáslabdával, könyvekkel és játékokkal, hanem az összefogás erejével! A támogatás teljes összege nekik megy, köszönjük, ha Te is segítesz benne! 
A támogatói oldal itt elérhető, egyszerű és gyors bankkártyás fizetéssel vagy banki utalással (11600006-00000000-84576530 - Autistic Art Közhasznú Alapítvány, megjegyzés: Apa-lánya bringatúra 2021). 

💙 Segíts, hogy segíthessünk! 💙

2021. augusztus 1., vasárnap

Két keréken Rómába 8. - a nap, amikor kitekertünk a világból

8. napunk - újra egy forró nap, közel 1200 méter emelkedés és újabb 90 km-el közelebb Rómához.

A napot egy hosszú autózással indítottuk, mivel kemping híján Caorle-ban szálltunk meg ezen az éjszakán is. Ezért reggel arra a pontra mentünk vissza autóval, ahol előző este a bringások zárták a napot. Velence körül autózni azonban se nem könnyű, se nem gyors, így hiába a korai indulás, 11 körül szálltak nyeregbe.

Így erre a napra jó sok napsütés, tarlók, gát gát után és kabóca jutott. Ami nehézséget jelentett, az a szieszta idő, a nap közepén az olaszok bezárkóznak, egészen 5-ig eltűnik az élet. Így nincs lehetőség leülni egy hideg frissítőre, egy gyors ebédre vagy árnyékos pihenőre. 

Sokszor az volt az érzésük, hogy kitekernek a világból, bele a semmibe.

Mivel a hőség ellenére a terep könnyű volt, az első 60 km-en át az átlagsebességük 18,5 km/h volt - a nyolcadik bringás napon ez remek teljesítmény! 👌
A Pó gátjain tekertek egész nap. Igéző volt, a Pó egy hatalmas, gyönyörű folyam, emlékezetes nap volt ez a bringásoknak. 
Út közben Ferrara városát is elérték. A város nagyszerű bringás város és mivel szieszta időben jártak itt is, a kihalt történelmi város western fílinget sugárzott. 

A mai 90 km újabb lépés Róma felé, a nyolc nap alatt 735 km-t tettünk meg két keréken! 

Este már nagyon vártuk, hogy Márti barátnőnk megérkezzenen hozzánk. Busszal és vonattal érkezett, az utunkat innentől vele folytatjuk 🥰

Mint tudjátok, nemcsak bringázunk! A bringaúttal egy jótékonysági adománygyűjtésünk is folyik, amivel 3 autista iskolai csoportnak és 11 auti lakóotthonnak gyűjtünk támogatást. Végtelenül boldogak lennénk, ha Dani, Marci és Csongi osztályának és a lakóotthonoknak kerekebbé tehetnénk egy kicsit a világot. Nem csak óriáslabdával, könyvekkel és játékokkal, hanem az összefogás erejével! A támogatás teljes összege nekik megy, köszönjük, ha Te is segítesz benne! 
A támogatói oldal itt elérhető, egyszerű és gyors bankkártyás fizetéssel vagy banki utalással (11600006-00000000-84576530 - Autistic Art Közhasznú Alapítvány, megjegyzés: Apa-lánya bringatúra 2021). 

💙 Segíts, hogy segíthessünk! 💙

2021. július 30., péntek

Félúton Rómába - sikeres és forró hetedik napot zártunk!

 A mai, hetedik bringás napon elértük a Pó deltáját! Apa és lánya ma 90 km-t tekert rekkenő hőségben a tenger mentén. A Tisza-tavi felkészülő utunk most nyert igazán értelmet, mivel ott pont az ilyen útviszonyokra tudtak felkészülni - tekerés hosszú km-eken át hőségben, árnyék nélkül, víz mellett. A mai nap teljesítménye otthoni mértékkel egy Tisza-tavi és egy Velencei-tavi körútnak felelt meg egy nap alatt kánikulában. Húzós volt! 

Az első 15 km-en Jesolo előtt rossz utakon mentek, nem voltak bringautak, ami nehezítette a haladásukat. A forgalommal szemben kellett haladni, veszélyes és félelmetes szakasz volt. Jesolo-tól azonban már bringa-barát volt az út. Onnantól kezdve kabócák zenéje (Apa szerint rock&roll üvöltése) kísérte őket.

 Végigtekertek a velencei lagúnát a tengertől elválasztó lido-n, 35 km-en keresztül bringáztak egy földsávon, mindkét oldalukon a tengerrel. Igaz, hogy a tengert nem látták itt 😊 A kompokon annál inkább, négy alkalommal is komp vitte őket át a szigetek között.

A napok ugyan kezdenek összefolyni a fejükben, de ez nap, a Lido-s tekerés emlékezetes marad, különlegesen nap volt, mindent kihívásával együtt.

A mai túra 90 km lett, így a teljes táv a hetedik nap végére 645 km! 
Hátravan még ugyanennyi 😊 Holnap folytatjuk! 
Köszönjük hogy velünk vagytok! 💙 

Sikeres hatodik bringanap - 113 km tekerés az Alpoktól a tengerig

 A hatodik bringás nap reggelén egy klassz kis olasz kempingben ébredtünk, ahol az esti hatalmas vihar után friss levegő és az Alpok hegyei vettek minket körül. 

indulás a kempingből

Gemona-ból indulva pár perc alatt csodálatos tájakra érkeztek. 

a távolban egy Bambi :)

egy kis kitérő - Cornino-tó az Alpok lábainál - egy tengerszem

A Fiume folyómeder mentén tekertek egész nap, ami egy időszakos folyó, most épp a folyómederben lehet gyűjtögetni az emlékkavicsokat! 
Lélegzetelállító látvány!

Fiume folyó medre

persze azért folyókat is átszeltek

Hamar elhagyták az Alpok hegyeit, és annak ellenére, hogy a hegyekből a tengerhez tartottak, sok emelkedő volt ezen a napon is. És mivel hőségben, árnyék nélkül tekertek, így együtt elég nehéz terep volt. (Zsuzsi szavaival élve totál szívás volt 😊) A nap legnagyobb kihívása mégis a talaj volt nekik, kavicsos utak, murva, ezen bringázni nem nagy élmény. A táj viszont ma is csodálatos volt - szinte egész nap gyümölcsösök, kukoricaföldek között tekertek a síkságon, a távolban az Alpok hegycsúcsaival.

távolban az Alpok hegycsúcsai

gyümölcsösök: szőlő, körte- és almafák

A nap felén összefutottunk egy ebédre: az első igazi olasz spagetti egy eldugott kis olasz falu kisvendéglőjében. Isteni élmény volt :)

Az út során vadászgépek kísérték őket, az is nagy élmény volt :)
Az út vége viszont nagyon nehéz volt már nekik, kimerülten, több, mint 100 km után futottak bele egy 4 km-es drámai autós forgalomba Caorle városa előtt. Ez nagyon leszívta őket, de sikerült beérniük Caorle-ba és várta őket a tenger!

Caorle-ban két éjszakát töltünk egy apartmanban - köszönjük Lola és Nóri 💙
Este még tettünk egy sétát a tengerparton, ezzel zártuk a napot!

Mint tudjátok, nemcsak bringázunk! A bringaúttal egy jótékonysági adománygyűjtésünk is folyik, amivel 3 autista iskolai csoportnak és 11 auti lakóotthonnak gyűjtünk támogatást. Végtelenül boldogak lennénk, ha Dani, Marci és Csongi osztályának és a lakóotthonoknak kerekebbé tehetnénk egy kicsit a világot. Nem csak óriáslabdával, könyvekkel és játékokkal, hanem az összefogás erejével! A támogatás teljes összege nekik megy, köszönjük, ha Te is segítesz benne! 
A támogatói oldal itt elérhető, egyszerű és gyors bankkártyás fizetéssel vagy banki utalással (11600006-00000000-84576530 - Autistic Art Közhasznú Alapítvány, megjegyzés: Apa-lánya bringatúra 2021). 

💙 Segíts, hogy segíthessünk! 💙

2021. július 29., csütörtök

5. nap - üdvözlet olasz földről!

 Az ötödik napot egy csodálatos kis tó mellől indítottuk, ahonnan a bringások kora reggel indultak, hogy a tervezett több, mint 100 km-t teljesíteni tudják (spoiler: sikerült nekik :))

indulás a kempingből

kemping tó

Első körben bepótolták azt a 30 km-t, ami az előző nap kimaradt az eső miatt és így az osztrák-olasz határig, Tarvisio-ig a teljes távot teljesítették. A Dráva mente gyönyörű volt. Jó volt megpihenni és tejet inni a partján.

Az első szakasz után Villach-ban sikerült megoldanunk a covid teszt problémáját. Nem érkezett meg az eredmény előző nap emailen, ezért vissza kellett mennünk a teszt állomásra Villach-ba, ami nekünk így, hogy minden pillanatban máshol vagyunk, kicsit nehezített terep volt. Aggódni a teszt miatt azonban kár volt, határellenőrzés ugyanis nem volt. A határmenti kávézóban mi is az őrökkel együtt kávéztunk :)

első olasz cappuccino

A határtól az Alpok-Adria kerékpárúton elindulva jött egy meredek kaptató Tarvisio-ig a déli napsütésben, majd egy gyönyörű gurulás és tekerés Gemona-ig. 

A vonatmániások (és ugye az autik azok, így Apa is) értékelni tudják, hogy mi egy kisvasút pályáján mentünk le, viadukt-alagút-viadukt egymás után. Ebből majd egy kisfilmet is vágunk össze nektek.

A töri fetisisztáknak pedig készítettünk egy külön képet 30+ km-re az osztrák határtól. Az első, aki megmondja, hogy hol készült a kép, kap egy doboz vaniliás karikát :)

A családoknak nagyon ajánljuk ezt a bringautat Tarvisio-tól egészen Moggio-ig, ami egy 45 km-es gyönyörű szakasz. A hardcore bringásoknak pedig a Villach-Gemona szakasz egy csodás de kemény napot kínál. 

MIre Apa és lánya este befutottak az új kempingbe, már állt a sátor és várta őket  terített asztal :)

És végül a nap Srava képei a mai 102 km tekerésről: