2021. július 22., csütörtök

Akikért bringázunk 3. - ismerjétek meg Csongit és barátait!

Szeretnénk Nektek bemutatni azokat a gyerekeket, akikért apa és lánya egészen Rómáig teker néhány napon belül! Dani és Marci sulis csoportjáról már meséltünk Nektek. Most Csongiról és barátairól olvashattok, fogadjátok szeretettel 💙

Csongi a Hallássérültek Budapesti Tanintézetének „autista b” osztályába jár 6 társával együtt.


Erika néni és Andi néni nagy-nagy szeretettel és végtelen türelemmel dolgozik minden nap azon, hogy ezek a gyermekek minél önállóbbak, okosabbak legyenek.

A tantermüket és az oktatásukat nem úgy kell elképzelni, mint egy átlagos iskolában. Minden gyermek a képességeihez mérten kap egyéni feladatokat, nincsenek klasszikus tankönyvek és matematika dobozok sem. „Boxok”-ban dolgoznak egyedül, nincs padtárs, nincs csengő.


Van viszont egyéni bánásmód és végtelen szeretet. Mert ugyan nagyon fontos, hogy minél több tudást szerezzenek meg az iskolában, de talán abban mindannyian egyet értünk, hogy az egyik legfontosabb (ha nem a legfontosabb), hogy a gyerekek boldogak legyenek az iskolában (is).

Erika néni pontosan ezért sporteszközöket szeretne venni az osztálynak a támogatásból. A tornateremben ugyanis mindegyik gyermek jókedvű lesz. Mindegy milyen az időjárás, az aznapi hangulat, amikor bezárják a tornaterem ajtaját, minden rosszat kint hagynak a folyosón. Végtelenül boldogak lennénk, ha kerekebbé tehetnénk nekik a világot. Nem csak óriáslabdával, hanem az összefogás erejével.


Ebben az írásban Z.Kiss Adrienn (Csongi édesanyja) segített nekem - köszönet érte! 💙

Az Apa-lánya bringatúránkról idén tavasszal készült "Tulipánoskert 2021" dal megálmodói is Csongi szülei voltak, így a dalban Csongival is találkozhattok!



Holnap elstartol az Apa-lánya bringatúra az autista gyerekekért!

 A tavalyi évhez hasonlóan idén is elstartol az Apa-lánya bringatúra az autista gyerekekért szupermisszió


Apa és lánya (Szani és Zsuzsi) a tavalyi északi tengeri bringaút után idén Rómába kerekeznek. 13 nap alatt 1300 km-t tekernek Zalaegerszeg-Boncodföldjétől, az első autista lakóotthontól egészen Rómáig - fel az Alpokba, le a Pó-síkságra, majd át az Appennineken.
Az úttal idén is autista gyerekeknek és lakóotthonoknak gyűjtenek támogatást az Autistic Art Alapítvány segítségével
A cél 2.021.000 forint, amely teljes egészében három autista iskolai csoportnak és 11 autista lakóotthonnak biztosít fejlesztő eszközöket, könyveket és egyéb számukra hasznos felszereléseket. 
Örömmel és köszönettel vennénk, ha Te is támogatnád ezt a jó ügyet! A támogatás elszámolható, az adóalapból leírható.
A július 24-én szombaton induló jótékonysági bringatúrát Te is minden nap követheted az Apa-lánya bringatúra blogon vagy a Facebook oldalunkon.
A jótékonysági adománygyűjtésen túl fontos célunk az autizmus társadalmi elfogadásának terjesztése is, ezért köszönettel vesszük, ha Te is hírét viszed ennek a jó ügyünknek!
A támogatói oldal itt elérhető (gyors és biztonságos bankkártyás fizetési lehetőséggel) vagy banki utalással (11600006-00000000-84576530 - Autistic Art Közhasznú Alapítvány, megjegyzés: Apa-lánya bringatúra 2021)
Köszönjük, 
Szani és Zsuzsi 
***
Medveczky Zsuzsa főszervező



2021. július 21., szerda

Akikért bringázunk 2. - ismerjétek meg Marcit és barátait!

Szeretnénk Nektek bemutatni azokat a gyerekeket, akikért apa és lánya egészen Rómáig teker néhány napon belül! A fiunk, Dani auti iskolai csoportjáról már meséltünk Nektek. Most Marciról és barátairól olvashattok, fogadjátok szeretettel 💙

Marci a budapesti Fekete István EGYMI 3. osztályos tanulója lesz szeptembertől, hét másik osztálytársával, ők Barni, Petra, Marcell, Domi, Peti, Ilán és Csaba.

Mind-mind nagyon különbözőek, főként a társas kapcsolatok illetve a rugalmasság, kommunikáció terén mások, éppen ezért nagy-nagy türelemre van szükség ahhoz, hogy közösségként tudjanak működni.

Legtöbben közülük autizmus spektrumzavarban, illetve enyhe fokú értelmi fogyatékosságban érintett gyermekek, akik számára a szakértők a kiscsoportos intézményi oktatást javasolták. Ezt teszi lehetővé ez a nagyszerű iskola számukra: nagyon kicsi osztálylétszám mellett, mindenkire több figyelem jut.

A délelőtti tanórákon két gyógypedagógus, Rita és Anna néni tanítja őket. Az ő munkájukat, és a gyerekek mindennapi életét még két napközis segítő, Viola és Anita is segítik.


A tananyag ugyanaz, mint bármelyik iskolában, csak a fenti nehézségek miatt lassabban haladnak. Náluk semmi sem magától értetődő, és minden kis sikernek örülünk. :)


Hobbijuk a legózás, rajzolás, agyagozás, udvar, udvar és udvar 😊 Na és persze a kütyük, mint bármelyik más gyereknél.

A képen is látszik, hogy sokszor mindenki mást csinál, és rengeteg vizuális elem segíti őket abban, hogy tudják, mi következik a napirendben, kinek mi a dolga, és a nap végén mikor jön értük anya vagy apa 😊


Ebben az írásban Nagy Zoli és Edit (Marci szülei),és Marci tanítónénijei, Rita és Anna néni segítettek - köszönet érte! 💙




2021. június 23., szerda

Utolsó felkészülő túránk - egy könnyed Velencei-tavi bringakör

 Egy hónap múlva ilyenkor már úton leszünk Róma felé, de addig még belefér egy rövid, könnyed felkészülő túra a Velencei-tó körül.


 
Gyertek velünk Ti is! A Dunakanyarban való közös tekerés olyan jó élmény volt, hogy szeretnénk megismételni - most egy rövidebb távon, de ugyancsak szép környezetben. Július 3-án szombaton 9.30-10.00 között várunk Titeket Gárdonyban a Vadkacsa Kerékpáros Központ (Tekerbringa) parkolójában! A táv kb. 30 km, az idő szuper lesz a tekeréshez, 28-29 fokot ígérnek 😎. Egy 2,5-3 órás kellemes tekerés vár ránk, a végén pedig várunk titeket valami finomsággal!

Ha szívesen velünk tartasz, írj, hívj, üzenj nekünk! Az indulás pontos időpontját Hozzátok szeretnénk igazítani! 

És persze a lényeg - gyertek újra kékben! 💙 Ne feledjétek, a Apa-lánya bringatúra célja az, hogy megmutassuk, hogy autizmussal élni ugyan nem kis kihívás, de ettől még a világunk lehet kerek és szép 💙

Ha segíteni is szeretnéd ezt a jó ügyet, már megteheted, katt a képre! A gyűjtés az autista gyerekekért már elindult. Persze igazán belehúzni majd a római utunk elstartolásakor fogunk, de már most is bearanyozza a napunkat minden támogatás 💙




2021. június 21., hétfő

Akikért bringázunk 1. - ismerjétek meg Danit és barátait!

Eddigi jótékonysági bringatúráinkon is autista gyerekeknek és lakóotthonoknak gyűjtöttünk. Idén nyáron, miközben mi Rómáig tekerünk, a gyűjtés újra auti gyerekekért folyik majd. Szeretnénk azonban egy kicsit közelebb hozni ezeket a gyerekeket Nektek. Nemcsak azért, hogy megismerjétek őket, hanem azért is, hogy az autizmust egy kicsit közelebb hozzuk azoknak, akik csak hírből ismerik ezt az állapotot. Minderről pedig úgy szeretnék írni, ahogy mi megéljük és mi megismertük az autizmust a mindennapokban. Nem vagyok gyógypedagógus, nincs széleskörű szakmai háttértudásom az autizmusról - mindössze az, amit gyakorló szülőként megtanultam az évek alatt. Ha tévedek, nézd el nekem, kedves olvasó!

Az autizmus egy spektrumzavar, ami azt jelenti, hogy minden autista a 3 fő területen - kommunikáció, társas kapcsolatok és rugalmas viselkedés - eltérő mértékben rendelkezik valamiféle hiányossággal. Van, aki csak az egyik területen és csak enyhébb mértékben érintett, de van, akinél mindhárom terület erősen sérült. Vannak olyanok is - őket nevezzük aspergereseknek - akik magasan funkcionáló tulajdonságokkal rendelkeznek - ilyen volt az Esőember is. Őt mindenki ismeri, ám azt kevesen tudják, hogy ők az autizmussal élők között csak kevesen vannak! A legtöbben az autizmus diagnózis mellé még megkapják az értelmi fogyatékos, hiperaktív és egyéb nehezítő tulajdonságokat is. Mi is ilyenek vagyunk.

Elsőként ismerjétek meg a mi fiunk, a 13 éves Dani kis csapatát. Ők a Zuglói Benedek Elek EGYMI egyik autista csoportja a négyből.

                                    kincsekre vadászva (Farkas Edit képe)

Dani csoporttársaiban is az a közös, hogy mindannyian súlyosan érintettek az autizmusban. Van közöttük olyan, aki nagyon nehezen fejezi ki érzéseit, gondolatait, nem tud beszámolni élményeiről - ezt gyerekként nagyon nehéz megélni, szülőként pedig feldolgozni.  Van közöttük olyan, akinek nehézséget okoz a segítségkérés, ha szüksége van valamire.  Van, akinek a kommunikációs nehézsége nem ebből áll, hanem épp az ellenkezője - folyamatosan beszél, a beszédtémákban nem tud szelektálni, nem látja át, hogy kivel miről lehet beszélgetni. Dani pont ilyen, az állandó dumájával mindenkinek lyukat beszél a hasába 😅 

Többen vannak köztük, akinek az okoz nehézséget, hogy összefésülje a beszédet és a nonverbális kommunikációs jelzéseket, így nehezen érzékeli a humort, az iróniát, esetleg mindent magára vonatkoztat, legyen az egy elcsípett mondat, egy mese vagy bármilyen mindennapos élethelyzet. Ezek a gyerekek nagyon keményen dolgoznak nap, mint nap azért, hogy megpróbáljanak boldogulni a mi átlagos mindennapi szituációinkban.

A társas kapcsolatok kölcsönösségében is mindannyian mások egy kicsit. Van, akit kifejezetten zavar társai beszélgetése. Vannak olyanok is, akik tudnak és szeretnek együtt játszani és olyan is, aki szeretne kapcsolódni, barátkozni, de nehézséget jelent ennek kivitelezése és folyamatosan zavarja, utánozza azokat, akik szimpatikusak számára.  Danival például nagyon sokat dolgozunk ezen, egyelőre még nem sikerült leküzdeni ezt.

Egy autista gyerek vagy felnőtt talán legjellemzőbb tulajdonsága a viselkedés rugalmatlansága, ami gyakran az állandósághoz való ragaszkodásban, beszűkült viselkedésesben mutatkozik meg. Fontos nekik a kiszámíthatóság, hogy jó előre fel tudjanak készülni a következő vagy akár az új helyzetekre. Nem egyszerű őket mondjuk fogorvoshoz vinni, de többször kellett nekünk is auti összeomlással szembenéznünk olyankor is, amikor a szokott kereszteződésben balra fordultunk és nem jobbra. Amikor pedig azért késünk el reggel suliból és munkából, mert a "szokott" ceruza nem volt a helyén és csak azzal lehet naplót írni - és persze kizárólag reggel, mikor máskor :D Nehéz kimagyarázni, hogy azért késünk el egy megbeszélésről vagy óráról, mert a reggeli program az egész család számára egy szétrágott zöld ceruzát keresése volt :D

Dani csoportjának érdekessége az, hogy amennyire különbözőek, épp annyira összetartóak ezek a gyerekek. Igen, sokszor idegesítik egymást, minden nap vannak köztük harcok, de összetartanak és segítik egymást. Szeretnek együtt lenni és igazán jól érzik magukat a suliban. Szerintem ez az, amikor egy szülő úgy érzi, hogy a gyereke jó helyen van 💙

Ebben az írásban Farkas Edit tanárnő, Dani ofője segített nekem. Köszönet érte!

Dani kedvenc ofőjével, Edit nénivel 



2021. május 19., szerda

Elindult a jótékonysági gyűjtésünk - Segíts, hogy segíthessünk! 💙

Segíts, hogy segíthessünk!

Az Apa-lánya bringatúra nem csak a kellemes tekerésről szól. Persze arról is!

A cél egy igazán jó ügy, az 1300 km-es Rómáig tartó bringaúttal célunk az, hogy a fiatal autistákkal foglalkozó lakóotthonoknak és auti gyerekeket nevelő iskoláknak összegyűjtsünk 2.021.000 Ft-ot fejlesztő játékokra, könyvekre, eszközökre és mindennapos szükségleteik támogatására. 

Mivel mi magunk is autista gyereket nevelünk, tudjuk jól, hogy ahhoz, hogy egy auti gyereknek, fiatalnak esélyt adhassunk a jövőre, sokszor erőn felül kell teljesíteni - a szülőknek, tanároknak, nevelőknek egyaránt - nap, mint nap. Ezt szeretnénk mi most egy kicsit könnyebbé tenni azzal, hogy támogatást gyűjtünk nekik, amiből ők meg tudják venni mindazt, amire szükségük van - egy-egy jó fejlesztő könyvet, laptopot vagy épp egy szocializációt segítő szoftvert. Amitől az ő jövőjük jobb lehet! 💙

A mi utunkat követheted itt a blogon, az ő útjukat támogathatod a képre kattintva!

Katt a képre, ha támogatni szeretnél!

Kép forrása: Z. Kiss Zalán

Apa-lánya bringatúra a sajtóban - a teljesség igénye nélkül 😊

     1. A Kistérség magazin – 2021. április 

A hónap témája: Apa, lánya és egy jó ügy

nyomtatott sajtó, címlap és 4-5. oldal – (XVI. évfolyam 4. szám)



2. Mosonmagyaróvár TV Hírháttér – 2021. április 20.

Apa-lány bringatúra és az autizmus - segítéSEK

https://www.youtube.com/watch?v=wsrr7F9a42s

(Interjú Éder Etelka intézményvezetővel)

 

3. Szigetköz TV – 2021. április 25.

Szombathelytől Mosonmagyaróvárig

https://www.facebook.com/szigetkoztv/posts/730109354325674 

Hogy kapcsolódik egymáshoz a rockzene, az autizmus, a szombathelyi egyetem, a mosonmagyaróvári Éltes iskola a hollandi Tulipánkert és a bicajozás?

 

4. Kisalföld /nyomtatott sajtó, 8. oldal/ – 2021. április 27.

Kerékpárral az autistákért – Szombathelyi és mosonmagyaróvári iskoláknak gyűjtenek a bringatúrával

 

5. Nagy István agrárminiszter hivatalos Facebook oldala /megosztás/ – 2021. április 27.

https://www.facebook.com/nagyistvan.movar/photos/a.1485875254983775/2800777750160179/ 

 

6. Nyugat.hu – 2021. április 28.

Bringázással gyűjt autista gyerekeknek a szombathelyi egyetem

https://www.nyugat.hu/cikk/elte_sek_jotekonysagi_akcio_autizmus 

 

7. ELTE- online - 2021. április 29. 

Híd az autista gyerekekért a segítéSEK keretében - avagy Apa-lánya bringatúra lesz a hétvégén

https://elteonline.hu/savaria/2021/04/29/hid-az-autista-gyerekekert-a-segitesek-kereteben-avagy-apa-lanya-bringatura-lesz-a-hetvegen/


8. Frisss.hu – 2021. április 29.

Bringatúra, pénzgyűjtés, felelősségvállalás – bárki csatlakozhat szombaton

https://www.frisss.hu/aktualis/bringatura-penzgyujtes-felelossegvallalas---barki-csatlakozhat-szombaton?fbclid=IwAR08bd3GnmkwnW45vM64Nl7iOElHvBnSEbkwe1eoOFf3eR4OWDhfVqzBo-I 

 

9. Hende Csaba országgyűlési képviselő hivatalos Facebook oldala /megosztás/ – 2021. április 30.

https://www.facebook.com/hmhendecsaba/photos/a.396348707161810/2235014309961898/ 

 

10. Azotthonszepsege.blog.com – 2021. április 30. (Átlinkelve megjelent a cimlap.blog.hu Index.hu híroldal blogportálon is)

Te is segíthetsz bringázással az autista gyermekeknek

https://azotthonszepsege.blog.hu/2021/04/30/te_is_segithetsz_bringazassal_az_autista_gyerekeknek 

 

11. Azotthonszepsege.blog.com – 2021. május 1. (Átlinkelve megjelent a cimlap.blog.hu Index.hu híroldal blogportálon is)

Elstartolt az Apa-lánya bringatúra az autista gyermekekért

https://azotthonszepsege.blog.hu/2021/04/30/te_is_segithetsz_bringazassal_az_autista_gyerekeknek 

 

12. Sztv.hu – 2021. május 3.

Apa-lánya bringatúra

http://www.sztv.hu/hirek/apa-lanya-bringatura-20210503 

 

13. Mosonmagyaróvár TV Hírháttér – 2021. május 4. /9:33-tól – 13:50-ig/

Híradó 2021.

https://www.facebook.com/mosonmagyarovartv/videos/969215457151782 

Összeállítás a bringatúráról

 

14. Vaol.hu – 2021. május 4.

SegítéSEK: az autista gyerekeknek gyűjtenek

https://www.vaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/segitesek-autista-gyereknek-gyujtenek-4890118/ 

 

15. ELTE Savaria Egyetemi Központ honlap - 2021. május 6.

Elstartolt az Apa-lánya bringatúra

https://sek.elte.hu/content/elstartolt-az-apa-lanya-bringatura.t.19922


16. Savaria Fórum /nyomtatott sajtó, 8. oldal/ – 2021. május 7.

Bringatúra az autistákért

 

17. Azotthonszepsege.blog.com – 2021. május 7. (Átlinkelve megjelent a cimlap.blog.hu Index.hu híroldal blogportálon is)

Az autizmus, és ami mögötte van

https://azotthonszepsege.blog.hu/2021/05/07/az_autizmus_es_ami_mogotte_van 

 

18. Nyugat.hu – 2021. május 11.

Szép nagy összeget bringázott össze autista gyerekeknek a szombathelyi egyetem

https://www.nyugat.hu/cikk/nagy_osszeg_bringazott_ossze_szhely_egyetem_autista_gyerekek